A rúdon lefelé kopácsoló harkály nem csupán egy modern ügyességi játék.
Egy 1926-ban bejelentett amerikai szabadalom, James W. Snedeker és a Page Steel & Wire Company „Toy Woodpecker” című találmánya szinte pontosan ezt a működési elvet írja le. A szabadalomban egy madár egy függőleges rúdon mozog lefelé; a madarat egy vékony, rugózó acéldarab kapcsolja a rúdhoz. Ennek furata kissé nagyobb a rúd átmérőjénél, ezért a madár billegni tud. A gravitáció lefelé húzza, miközben a rugóelem időnként megszorul a rúdon, majd elcsúszik rajta. Ettől alakul ki a jellegzetes szakaszos, kopácsoló mozgás.
A szabadalom különösen izgalmas részlete, hogy a feltaláló nemcsak a lefelé mozgást írta le: a nagyobb furat miatt a madár oldalirányban is billeghet, és megfelelő kialakítás esetén a kör alakú rúd körül akár körbe is járhat. A találmány célja kifejezetten az volt, hogy a madár mozgása egy fához kapaszkodó, azon kopácsoló harkály mozgását utánozza.
A történetnek van egy másik érdekes állomása is. Az 1949-ben bejelentett, 1954-ben megadott US 2,669,087 számú szabadalom szerzői egy korábban már ismert „toy Woodpecker”-re hivatkoznak, amelyet egy függőleges oszlopra laprugóval szereltek, és amely szaggatott mozgással ereszkedett lefelé, miközben oldalirányban billegett.
Vagyis a harkály nem egyszeri ötletként jelent meg, hanem egy olyan játékmechanizmus része lett, amelyet később a mérnökök is érdekes fizikai rendszerként kezdtek vizsgálni.
Ma a „woodpecker toy” már a mechanika oktatásában is ismert demonstrációs eszköz. A Stuttgarti Egyetem kutatói például kifejezetten a harkályjáték ütközéseit, súrlódását és elakadását vizsgálták.
A játék első pillantásra egyszerűnek tűnik:
a harkályt a tetejére felhúzzuk → elengedjük → kopácsolva leereszkedik.
De mi történik közben? A harkály testében, illetve lábánál van egy olyan furat vagy vezetőelem, amelyen keresztül a fémrúd halad. A lényeg: D>dD>d
ahol D = a furat átmérője, d = a fémrúd átmérője.
Tehát a furat nem szorosan illeszkedik a rúdhoz. Ez teszi lehetővé, hogy a harkály kissé megdőljön. Amikor megdől, a furat pereme hozzáér a rúdhoz. Ekkor a két felület között súrlódás lép fel, és a madár egy pillanatra megakad.
A gravitáció azonban továbbra is lefelé húzza:
Fg=mgF_g=mg
ahol mm a harkály tömege, gg pedig a gravitációs gyorsulás.
A madár függőleges irányú rugózó mozgása eltér a furatos elem mozgásától, így a surlődőerők is ciklikusan változnak. Abillenés közben a rúd és a furat érintkezési helye megváltozik. A harkály egyszer csak újra olyan helyzetbe kerül, hogy tovább tud csúszni.
Így jön létre a mozgás:
megakad → billen → elcsúszik → megakad → billen → elcsúszik.
A csőr közben a rúdhoz érhet, ezért halljuk a jellegzetes kop-kop-kop hangot.KÉRDÉSEK:1. Szorosan kell illeszkednie a furatnak a fémrúdhoz, hogy a harkály működjön?Nem! A furatnak valamivel nagyobbnak kell lennie a rúdnál, hogy a harkály meg tudjon billenni, és a súrlódás segítségével szakaszosan haladhasson lefelé.2. A harkályhoz kell motor vagy elem ahhoz, hogy lefelé haladjon?Nem! A mozgáshoz szükséges energiát a gravitáció biztosítja: a magasabban lévő harkály helyzeti energiája alakul át mozgássá.3. Ha a furat elméletileg akkora lenne, mint a fémrúd, ugyanígy kopácsolva ereszkedne?Nem! A nagyobb furat teszi lehetővé a billenést; enélkül a jellegzetes megakadó–elinduló mozgás jelentősen megváltozna. Ha kicsit szűkebb, akkor megszorul, ha csak kicsit nagyobb, akkor gyorsan leszánkázik.4. Segíti a harkály mozgását a súrlódás?Igen! Ebben a játékban a súrlódás nem egyszerűen fékezi a mozgást: a billegéssel együtt éppen ez hozza létre a szakaszos ereszkedést.5. Ha teljesen simává és nagyon csúszóssá tennénk a rudat, ugyanúgy kopácsolna a harkály? Nem! A kisebb súrlódás miatt könnyebben és egyenletesebben csúszna, és eltűnne vagy erősen megváltozna a jellegzetes billegő-kopácsoló mozgás. Oktatási anyagokban ezt kísérletként is használják: a rúd egy részének kenése megváltoztatja a harkály mozgását.
A harkály energiája a magasságból származik.
Amikor a harkályt felhúzzuk a rúd tetejére, helyzeti energiát adunk neki.
Ez:
Ep=mghE_p=mgh
ahol hh a harkály magassága.
Ahogy lefelé halad, ez az energia fokozatosan átalakul.
Egy része mozgási energia lesz, más része pedig a súrlódás és az ütközések következtében:
alakul.
Ezért nem gyorsul fel úgy, mint egy szabadon eső test.
A mechanikai energia folyamatosan „elfogy” a súrlódásban és az ütközésekben.
A furat „túl nagy” – és éppen ez a jó
A szabadalom egyik legérdekesebb mondata éppen erre vonatkozik: a rugóacél összekötő elem furata kissé nagyobb a rúdnál. A feltaláló szerint ez teszi lehetővé az oldalirányú billegést is.
Ha a furat:
D=dD=d
lenne, a harkály sokkal kevésbé tudna billegni.
Ha viszont túlságosan nagy lenne:
D≫d,Dgg d,
a vezetés bizonytalanná válna, és a játék mozgása is megváltozna.
A megfelelő működés tehát érzékeny a geometriára, a súrlódásra, a rugalmasságra és a tömegeloszlásra.
Nem egyszerűen „lecsúszik”
A modern mechanikai vizsgálatokban a harkályt már nemlineáris, ütközésekkel és súrlódással működő rendszerként kezelik.
A Stuttgarti Egyetem kutatói szerint a játék működésében a furat és a rúd közötti kis hézag lehetővé teszi a billegő mozgást, amelyet ütközések és súrlódás szakítanak meg.
A kutatók még matematikai modellt is készítettek róla. A játékban kialakulhat egy úgynevezett határciklus: a mozgás minden egyes ismétlődés után nagyjából ugyanabba az állapotba tér vissza.
« Vissza