A fénymalom vagy Solar Radiométer Sir William Crookes angol fizikus nevéhez kötődik. Crookes a sugárzás mechanikai hatását vizsgálta, és az 1870-es években olyan érzékeny műszereket készített, amelyekben a sugárzás forgómozgást hozott létre.
Az Egyesült Államokban 1876. szeptember 12-én kapta meg a US 182,172 számú szabadalmat, Improvement in Apparatus for Indicating the Intensity of Radiation címmel. A szabadalom nem egyszerű játékot ír le: Crookes eredetileg a sugárzás intenzitásának mérésére szolgáló műszerként gondolt a szerkezetre.
A szabadalom rajzán már ott találjuk a ma ismert fénymalom lényegét:
Még egy különlegesség
Crookes eredetileg nem „fényjátéknak” szánta.
Azt remélte, hogy a forgási sebességből következtetni lehet a beeső sugárzás erősségére. Az 1876-os előadásában már olyan radiométereket mutatott be, amelyeknél a forgási sebességet a fényforrás intenzitásával hozta kapcsolatba.
A ma ismert fénymalom így tulajdonképpen egy tudományos mérőműszerből lett közismert fizikai játék és látványos demonstrációs eszköz.
Vajon mi van az üveggömbben? Vákum? A válasz: Nem teljes vákuum.
A gömbből a levegő nagy részét kiszivattyúzták, de maradt benne kevés gáz. Ezt nevezzük részleges vagy ritkított vákuumnak. És ez nagyon fontos! Ha tökéletes vákuum lenne benne, a közönséges fénymalom nem működne így. A forgásban a ritkított gáz molekuláinak is szerepük van.
Mi történik, amikor fényt kap? A fekete lapátoldal sokkal jobban elnyeli a sugárzást, ezért jobban felmelegszik, mint a fényes oldal. A lapátok közelében lévő ritkított gáz emiatt nem mindenütt azonos hőmérsékletű. A nagyon ritka gázban a hőmérséklet-különbség és a lapát szélein kialakuló termikus transzspiráció (thermal transpiration / thermal creep) olyan apró nyomás- és impulzus különbséget hoz létre, amely forgatónyomatékot ad a lapátokra.
Egyszerűsítve:
fény → fekete felület felmelegszik → a ritkított gáz molekuláinak mozgása megváltozik → apró erők → forgatónyomaték → a malom forog
A jelenség annál látványosabb, minél nagyobb a megvilágítás és megfelelő a gáznyomás.
És merre forog?
Ha a fény szemből érkezik, a hagyományos négy lapátos radiométer úgy forog, hogy:
a fekete lapátfelületek a fényforrástól elfelé haladnak, a fényes oldalak pedig a fényforrás felé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig például jobbra fog forogni. Ha a radiométert megfordítjuk, vagy a fényforrás másik oldalról érkezik, a forgásirány is megfordulhat.
Kérdések:
A egyik legjobb kérdés ennél a játéknál: Miért nem egyszerűen a fény „lökdösi” a fekete lapátot?
A fénynek valóban van sugárnyomása, tehát a fotonok képesek impulzust átadni egy testnek. Csakhogy a hétköznapi Crookes-radiométerben ez az erő túl kicsi ahhoz, hogy a megfigyelt forgást megmagyarázza. Sőt, ha egyszerűen a fény nyomása lenne a fő ok, a jobb vákuumnak még könnyebbé kellene tennie a forgást. A kísérletek viszont azt mutatták, hogy a radiométer működéséhez éppen bizonyos mennyiségű ritkított gáz szükséges. Nagyon jó vákuumban a forgás megszűnik. A „tűtengely” valóban fontos!
A rotor középen egy nagyon finom tűhegyen / csapágyazási ponton nyugszik. Ez rendkívül kicsi súrlódást tesz lehetővé. Crookes eredeti szabadalma is leír olyan változatot, amelyben a könnyű karok egy kemény acéltűn vagy más hegyen, üveg- vagy ékszerpohárban támaszkodnak.
Ez azért szükséges, mert a radiometrikus erő rendkívül kicsi. Ha a tengely súrlódása nagy lenne, a lapátok meg sem mozdulnának.
Tehát itt két dolog találkozik:nagyon kicsi hajtóerő+nagyon kicsi súrlódás→látványos forgás
És egy nagyon szép Öveges-féle tanulság:
Nem mindig az erő a nagy – néha elég, ha az ellenállás nagyon kicsi.
« Vissza